2012. április 3., kedd

Majd most

Majd (határozószó) -  A majd a közeljövőben várható eseményt jelzi előre. (forrás: magyar értelmező szótár)

Most (határozószó) - A most az éppen zajló időszakaszt jelzi; a legutolsó időben - nem a múltban és nem a jövőben; ebben a pillanatban. (forrás: magyar értelmező szótár)

Majd most - ez egy olyan szótársítás, amivel én nem értek egyet. Vagy majd, vagy most. Szerintem helytelen,  a két szó kizárja egymást, ezért egyszerre nem lehet használni őket.

Ennek ellenére szeretettel használják, íme pár példa:

 


Ebben az esetben azt már meg sem említem, hogy a magyar címnek semmi köze az eredeti címhez. Ezt már megszoktam (sajnos).

Mindent lehet, csak akarni kell

Szívszorító ez a történet, de ugyanakkor nagyon tanulságos. 
 
Mi, egészségesek sokat tanulhatnánk ettől a kisfiútól.

2011. február 25., péntek

A szülinap

Ma kicsit elmélkedni szeretnék. Évekkel ezelőtt történt ugyanis valami, amit azóta sem tudtam elfelejteni. Történt ugyanis, hogy egy volt kolléganőm, egy ikerpár egyik tagjának keresztanyja, az ikerpár (fiú – lány) szülinapjára készült. Mivel elmondása szerint ő csak a kisfiút keresztelte (a kislánynak mások a keresztszülei) mindig csak a kisfiúnak vásárol szülinapi ajándékot, és kijelentette, hogy a kislánynak vásároljon a másik keresztanya, aki keresztelte. Engem nagyon meglepett az álláspontja, mivel én is iker vagyok, minket is két pár keresztelt, de ilyen nálunk soha nem fordult elő. Elképzeltem magamban, hogy hogyan is éreztem volna magam, ha a fiútestvérem keresztszülei beállítottak volna ajándékkal, és nekem nem hoztak volna semmit. Továbbá azt is elképzeltem, hogy mit fog az édesanya válaszolni a gyereknek, amikor szegény megkérdezi, hogy ő miért nem kapott ajándékot?

Ti hogyan látjátok ezt a helyzetet? Mit szóltok a kolléganőm álláspontjához?

2011. február 24., csütörtök

Pakisztáni anyuka beiratkozik az első osztályba

Daudkhel, Pakisztán (CNN) – Rukhsana Batool nem egészen úgy néz ki, mint az elsős osztálytársai ebben az északnyugat pakisztáni kis falubeli elemi iskolában.
Batool egy 25 éves férjezett, három gyerekes édesanya, aki kimagaslik a többi gyerek közül, és fehér burqát visel.
„Nagyon szeretek itt lenni” nyilatkozza a csipke burqa alól, ami az arcát takarja. "Mindig elkísértem a gyerekeket az iskolába és néztem őket, amint tanulnak. Mindig az járt a fejemben, hogy én is szívesen tanulnék."
Egyik tanító biztatására beiratkozott az első osztályba, és elkezdett tanulni. Batool-t szülei nem engedték iskolába, a tanulás volt mindig az álma, így azonnal beleegyezett az iskolakezdésbe.
Ma, amikor megszólal az iskolacsengő, belép az osztályba és helyet foglal a két kedvenc osztálytársa mellett, a négy éves, és öt éves fia mellett.

„Szeretett volna tanulni és én szívesen láttam” nyilatkozta a tanár, Murred Fizza. „Megígértem neki, hogy tanítani fogom, akkor is ha ezt azt jelenti, hogy a szünetekben is dolgoznom kell.”
Batool férje biztatására kezdett el iskolába járni, egy olyan országban, ahol a nők taníttatása már rég hiányt szenved a szociális, kulturális határok, és az extrémizmus elterjedése miatt.
Vallási csoportok állítják, hogy a nők taníttatása Iszlámellenes és a családokat arra biztatják, hogy pubertás kor után többé ne küldjék lányaikat iskolába.
A talibánok százával bombázták le és gyújtották fel az iskolákat, a legtöbb lány iskola volt.
A pakisztáni kormány még nagyon messze áll attól, hogy újraépítse az iskolákat.
Több millió tizenéves lány otthoni munkát végez, vagy férjhez megy.
A legújabb kutatások azt mutatják, hogy tíz pakisztáni nő közül csupán négy tud írni-olvasni, ez az írástudási ráta a legrosszabbak közé sorólja őket.
Batool azt reméli, hogy saját példája más pakisztáni nőket arra biztat majd, hogy iskolába járjanak, a pakisztáni kormányt pedig arra, hogy több pénzt és figyelmet szenteljen a nők taníttatására.
_____________________________________
Forrás: CNN

2011. február 16., szerda

A sokszínű város

 

Ezek a fotók 2011. január 3-án készültek Medgyesen (Szeben megye, Románia). Egy régi mondás azt mondja, hogy „ahány ház, annyi szokás”. Én ezt a mondást kicsit átalakítanám, és így fogalmaznék „ahány tulajdonos, annyi szín”. A képek engem igazolnak.


Ezeket az épületek a 60-70-80-as években épültek, azóta a bennük található lakások többször is gazdát váltottak. Az idő sajnos hatással volt mint a külső, mint a belső falakra. Ezek a lakástulajdonosok kényükre-kedvükre festették a külső falakat, aszerint hogy kinek épp milyen szín volt a kedvence. Mint érdekesség igenis szemre való a látvány, de ha belegondolunk, hogy milyen lesz így a város, nem hinném, hogy elégedettek lennénk az eredménnyel.








2011. január 10., hétfő

A 21-ik század műalkotásainak alapanyaga

Révai Nagy Lexikona szerint:
  • - általában valami létrehozott, a természet, vagy az ember alkotóerejének terméke. ... Arra, amit a művész hoz létre, a mű nevet csak akkor szoktuk alkalmazni, ha a létrehozott maradandó jellegű.
  • Művész - a műalkotás létrehozója, kiben kiváló szellemi tulajdonságok nagy technikai jártassággal párosulnak. Az előbbiek elemző mehvilágítása, minthogy a mű fogantatásánál tudatos és tudattalan lelki elemek egyaránt szóhoz jutnak, rendkívül nehéz és bonyolult pszihológiai feladat.
  • Művészet - több forrásból származó emberi alkotás....
A 21-ik század kicsit változtatott a művész, művészet és műalkotás fogalmakon. Szerintem nyugodt lelki ismerettel nevezhetünk másokat is művésznek, nem csak a festőt, a szobrászt, a zenészt, az építészt, a költőt, az írót stb.

Hogy kikkel is bővült a lista?
  1. A plasztikai sebész. Régebb akkor végeztek plasztikai műtétet, ha valaki balesetet szenvedett, testi rendellenességgel született, megégett stb. Ma már elmehetek a plasztikai sebészhez kezemben a kedvenc, hőn imádott sztárom képével és kérhetem tőle azt, hogy belőlem is olyant varázsoljon. Tehát, ha van pénzem, akkor olyan melleket, orrot, fület, állat, arcot, combokat, hasat, feneket csináltathatok magamnak, amilyent csak kívánok. A sebész fúr, farag, levág, kivág, bevág, varr, egyik helyről a másikra tesz, zsírt szív le, implantátumot ültet be, egyszóval alakít. Ezek után a plasztikai sebészt nyugodtan nevezhetjük ember szobrásznak, szerintem nem tévedünk.
  2. A tetováló művész. Bemegyek a tetováló boltba, kezemben egy fényképpel vagy egy rajzzal, vagy ha nincs ötletem, akkor ott választhatok kényemre-kedvemre. A tetováló művész oda tetovál ahova én akarom, olyan formát, modellt, képet színt, amilyent én akarok. Az alábbi képek ezt bizonyítják






Akik tetováltatnak, általában valamilyen kedves emléket, időszakot szeretnének ilyen módon megörökíteni. Olyan is van, aki rokonára, barátjára, gyerekeire, kutyájára, békájára szeretne emlékezni és ezért tetováltatja testére az arcképét.

Ennek a fajta művészeti ágnak az egyik híres képviselője Kat Von D (1982 Március 8), aki 14 éves korában egy régi angol "J" betűt tetováltatott magára, 16 évesen már egy profi tetováló szalonban dolgozott. Mára már saját tetováló szalonja van Los Angeles-ben, az LAInk. 2008-ban bekerült a Rekordok Könyvébe, 24 óra alatt 400 tetoválást készített.

Kat Von D műalkotásai











Tehát mi 21-ik század műalkotásainak egyik alapanyaga? Természetesen az ember.

A muzulmán fátyol Európában


A belga parlament alsóháza 2010.04.29-én elfogadott egy törvényjavaslatot, amely megtiltja a teljes arcot eltakaró fátylak viselését Belgium közterületein. Ha a felsőház is megszavazza, Belgium lesz az első európai ország, amely megtiltja a muzulmán nőknek az egész arcot takaró, vagy csak a szemet láthatóvá tevő ruhák viselését az utcán. A belga szövetségi parlament alsóháza ellenszavazat nélkül fogadta el ezt a jogszabályt, amely megtiltja a személyazonosítást akadályozó ruhák viselését közterületeken. Így a konzervatív muzulmán nők nem viselhetik majd az egész arcot eltakaró burkát, és a csak a szemet nem fedő nikábot.

A parlament felsőházának mindössze két hete van arra, hogy kifogást emeljen a jogszabály ellen. A szenátus várhatóan ellenkezés nélkül el fogja fogadni a jogszabályt, amely valamikor a nyár elején léphet érvénybe. Bevezetését elhalaszthatja, ha új választásokat kell kiírni, és feloszlatják a parlamentet. A belga kormány az előző héten omlott össze.

A jogszabály szövege szerint tiltva lesz az arcot eltakaró ruhák viselése:

* az utcákon,
* közparkokban,
* sportlétesítményekben,
* valamint középületekben.

A törvény lehetőséget ad az önkormányzatoknak arra, hogy bizonyos ünnepélyek, mint például karnevál esetén ideiglenesen felfüggesszék a törvényt.

A törvénysértők 15 és 25 euró közötti pénzbüntetésre, valamint akár hét napos börtönbüntetésre számíthatnak. A félmilliós belga muzulmán közösség tagjai közül mindössze nagyjából harmincan hordják az arcot is takaró fátylakat.

Európában évek óta heves vita zajlik a konzervatív muzulmán fátylak viseléséről. A nikábot és a burkát ellenző emberek a nők elnyomásának jelképét látják a ruhadarabban, amelynek viselését több európai ország is korlátozni akarja. Franciaországban július elején kezdik meg a vitát a törvényhozásban az erről szóló jogszabálytervezetről, amelynek végső változatát a tervek szerint május 19-én fogadja el a kormány.
Olaszországban

Az olasz piemonti Varallo kisvároskában kihelyezett táblák ezt ábrázolják: Tilos a burka! Az Északi Liga polgármestere által kiállíttatott kis transzparensek a muzulmán női viseletet tiltják.

Színes illusztrációk magyarázzák, mit nem szabad viselni a 7 500 fős Varallo közterületén: olasz és arab nyelven tiltják a testet tetőtől talpig befedő burkát, a csak a szemet kihagyó nikábot és a legújabb muzulmán fürdőruha divatot, a burkinit. Egyedül a szimpla fejkendőt engedélyezi a várost vezető, de rendelete tiltja a bevándorlók „vu cumpra” (akarsz vásárolni?) kiáltásától kísért utcai árulást és a koldulást is.

Egy egész testét befedő burkinit viselő muzulmán nőt júliusban kitiltották egy párizsi uszodából. Amikor augusztusban Verona uszodájában jelent meg egy nő burkiniben, a strand vezetője higiéniai okokra hivatkozva nem engedte be a vízbe. A római kormány esélyegyenlőségi minisztere, Mara Carfagna októberben azt kezdeményezte, hogy francia példára az olasz iskolákban tanuló muzulmán diákoknak is tiltsák meg a fejkendőt.

2009 November 23-án Novara városának szintén északi ligás polgármestere, Massimo Giordano az utcán sétálva burkát viselő nőt látott, és azonnal hívta a rendőröket. A Mantovától 25 kilométerre lévő, 1 800 fős San Martino dell’Arginét a héten az önkormányzat kiplakátolta, azt hirdetve, hogy az olaszoknak kötelessége az illegális bevándorlók feljelentése. A Brescia melletti Coccaglióban északi ligás első ember, Franco Claretti, White Christmast – fehér karácsonyt ígért, azt, hogy a fehéreknek (olaszoknak) adja vissza a várost. December 26-ig a rendőrség a hétezres Coccaglióban élő és dolgozó összes bevándorlót végigellenőrzi, és a tartózkodási engedély vagy munkanélküli bevándorlókat kiutasítják. 1998 áprilisában még csak 177 volt a külföldiek száma, idén már 1583.

Bossi szerint a polgármester a törvény szerint jár el, és kampányát túlzás rasszistának nevezni. Az olasz püspöki kart elnöklő Angelo Bagnasco bíboros viszont úgy látja, a katolikus Itáliában a befogadásnak az emberi DNS-be kell beivódnia. A hatvanmilliós Itáliában a hivatalos adatok másfél millióra teszik a muzulmánok számát. Az északi, Liga uralta Lombardia tartományban 2009 első félévében tíz házasságból hat olasz és bevándorló között köttetett.

Forrás: Népszabadság

Franciaországban

Az ilyen tipusú fejkendő megengedett a francia egyetemeken viszont az iskolákban nem.

Franciaország is szorgalmazza annak a törvénynek a bevezetését amely megtiltja a teljes arcot eltakaró fátylak nyilvános helyeken való viselését nyilvános helyeken.

Nicolas Sarkozy azt mondta, 2010 májusában egy olyan törvényjavaslatot akar előterjeszteni a parlamentnek, ami megtiltaná a fátyol viselését "minden nyilvános helyen". Szerinte a fátylak elnyomják a nőket és nem látják szivesen ezek viselését Franciaországban.

Egy francia parlamenti bizottság a részleges tilalmat javasolta, mondván, hogy az arcot eltakaró fátyol sérti a francia értékeket és javasolja, hogy tiltsák ki al középületekből - mint kórházak és iskolák - és a tömegközlekedésből is.

Az államtanács - Franciaország legmagasabb közigazgatási szerve - azóta arra figyelmeztetett, hogy egy ilyen törvény alkotmányellenes lehet és sérti az európai emberjogi törvényeket.

Ennek ellenére a tilalom nyilvános helyeken (mint például iskolák, kórházak és bíróságok) biztonsági okokból indokolt lehet a csalás elleni küzdelemben, tette hozzá az államtanács.

A muszlim fejkendő és egyéb "feltűnő" vallási jelképek viseletéről szóló tilalmat az állami iskolákban 2004-ben vezették be, ez elsöprő politikai és állami támogatásnak örvendett egy olyan országban, ahol az államés a vallás szétválasztását a törvény irja elő.

Ausztriában

Ausztria női minisztere Gabriele HEINISCH-Hosek azt mondta, a tilalom bevezetését akkor kell elrendelni, ha a fátylat viselő nők száma drámaian megnövekedik.
Svájcban

2009 végén, a svájci igazságügyi miniszter Eveline Widmer-Schlumpf kijelentette, egy arc-fátyol tilalmat akkor kell elrendeli, ha több muszlim nő kezdi el és kényelmetlenül érzi magát benne.

Nagy Britanniában

Nincs megtíltva az Iszlám által előirt öltözék viselése, viszont az iskolák kényszerithetik a diákokat az egyenruha viselésére.

Ed Balls, egy iskola igazgató, 2010 Januárjában azt nyilatkozta, hogy nem vall a brittekre, hogy előirják, ki mit hordhat az utcákon és nyilvános helyeken. Ezt a kijelentést azután tette, miután a Független Párt kérte, hogy titltság meg ezek viselését a közterületeken.

Hollandiában

2006-ban a holland kormány elindította, majd végül elállt attól a törvénytervezettől, ami megtiltotta volna az ilyen fej- és arcfátylak viselését nyilvános helyeken. Ügyvédek azt nyilatkozták, hogy egy ilyen törvény bevezetése alkotmány ellenes és sértené az emberi jogokat.

Ehelyett a kormány azt nyilatkozta, hogy kérni fogja az arcot takaró fátyol viselésének megtiltását az iskolákban és államintéznényekben, viszont törvény még nem született.

Hollandia 16 milliós lakosságának 5% muzulmán, ebből mindössz kb. 300 visel burka-t.

Én 2008 Novemberében 3 hétig kint voltam Hollandiában, összejártam az ország nagy részét és csupán 1 niqab-ot viselő nőt láttam. Al-Amira-t viselő nő sok van, boltban dolgozó nők is viselik különösebb gond nélkül. Khimar-t és chador-t viselő nőt is sokat láttam.

Törökországban

A törökök több mint 85 évet éltek a Mustafa Kemal Atatürk alapította államban, aki elutasította fejkendőt.

Közterületeken és hivatalos épületekben tíltott a fejkendő viselése, ez a rendelkezés megosztja a lakosságot, ugyanis Törökország túlnyomó rlsze muzulmán és a nők két harmada (beleértve a Miniszterelnök feleségét és két lányát) kendőt visel.

2008-ban módosították a török alkotmányt, enyhítettek a szigorú tilalman és megengedték a fejkendő viselését az egyetemeken de csak akkor, ha ez lazán van megkötve az áll alatt. A nyakat és a teljes testet eltakaró kendőket még mindig tilos visleni.

Dániában

2008-ban a kormány kijelentette, hogy kizárja azokat a bírókat akik fejkendőt, és egyéb vallási jeleket viselnek a tárgyalótermekben, mint pl. a kereszt, a zsidó kippa, a tubán.

Németországban

2003 szeptemberében a német Alkotmánybíróság egy tanárnő javára döntött aki fejkendőt akart viselni az iskolában.

Mindezek mellett a rendelkezés azt is kimondja, hogy a tartományok megváltoztathatják ezt a döntést, ha akarják.

Legalább négy tartomány vezette be tanárnőknek a fejkendő tilalmat és a Hesse tartományban ez a tilalom a közalkalmazottakra is kiterjed.
Oroszországban

Oroszország Legfelsőbb Bírósága felülbírált egy 1997-es belügyminisztériumi döntést, amely tiltotta a nők fejkendő viselését az igazolványképeken.

Fejkendők

A hijab (hidzsáb) szó arabul fátyolt jelent és a muzulmán nők által viselt fejkendő leírására használják. A leggyakrabban használt típus nyugaton egy négyzet alakú kendő, ami takarja a fejet és a nyakat, ee szabadon hagyja az arcot. 

A niqab ega arcfátyol, ami szabadon hagyja a szem körüli részt. Viszont viselhető egy külön szemfátyollal is. Fejkendő kiséretében viselik.
A burka takar a leg többet a muzulmán fejkendők közül. Teljesen eltakarja az arcot és a testet, csak egy hálószerüségen lehet átlátni.


Az Al-Amira egy kétrészes fátyol: egy testhezálló felső, általában pamut vagy a poliészter, és egy kísérő csőszerű sál.

A Shayla egy hosszú, négyszögletes sál ami az Öböl-térségben népszerű. Ezt a fej köré tekerik, a váll környékén megtűzik.

A khimar egy hosszú, köpenyhez hasonlító fejkendő, ami derékig ér. Teljesen eltakarja a hajat, a nyakat, és a vállat de az arcot nem.
A chador-t inkáb az Irán-i nők viselik akkor, amikor házon kívül vannak. Ez egy teljes test köpeny. Alatta gyakran egy kissebb méretű fejkendő található.

Forrás: BBC
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...